Szombathely polgárai 1872. szeptember 16.-án gyűlést tartottak, és ez alkalommal határozatba foglalták a tűzoltó egylet mielőbbi felállítását. Az egylet dokumentumainak valamint a csatlakozni kívánók névsorának összeírásával Lang Sándort és Lankovics Józsefet bízták meg. Az elkészült és jóváhagyott alapszabály birtokában 1872. november. 3.-án a városi tornacsarnokban megtartotta alakuló közgyűlését. A közgyűlésen az egylet megválasztotta a 21- tagú választmányt. A választmány negyedévenként ülésezett, határozatait 10 tag jelenlétében általános szótöbbséggel hozta. Az első választmány tisztségviselői:

  • Elnök: Weisz József
  • Alelnök: Jagosits Kálmán
  • Jegyző: Balogh Gyula
  • Pénztárnok: Schuster Gyula
  • Főparancsnok: Horváth János
  • Alparancsnok: Beck György
  • Szertárnok: Haller László

Az egylet tagjai három csoportba voltak sorolva:

  1. Alapítók tagok: azok a tagok akik az egyesületi pénztárba egyszer s mindenkorra 20 forintot lefizettek
  2. Rendes tagok: azok a tagok akik 6 éven át évi két forintot lefizetnek
  3. Működő tagok: azok a tagok akik az egylet pénztárába nem fizetnek, de a tűzoltásban részt vesznek.

” Az egylet működő tagjai 3 osztályba soroltatnak, s e 3 osztály ismét 5 szakaszra válik:

  1. -ső osztály a mászók,
  2. -ik osztály a szivattyúsok
  3. -ik osztály a tűzőrök osztálya.”

“A mászók osztályába tartoznak a következő szakaszok:

  • a) a tűzoltók, kik közvetlenül a romboló elemet támadják meg,
  • b) a bontók, kik a szomszéd vagyon védelmével, vagy tűzveszélyes építmények lebontásával foglalkoznak,
  • c) a mentők, kik a feladatukat a veszélyeztetett személyek, vagy vagyonok biztonságba való helyezésében lelik.

A szivattyúsok osztályába tartoznak, kik a fecskendőket kezelik, s víztartók és vízről gondoskodnak. A tűzőrök osztálya azokat foglalja magába, kik a rend fenntartása , a tűzoltó csapat akadálytalan működtetése céljából a vész helye körül korlátot vonnak, s a megmentett vagyon felett őrködnek.”

Minden szakasznak volt vezetője és minden osztálynak is külön külön, így a tűzoltás a főparancsnok vezetése alatt összehangoltan működhetett.

A tűzoltó egylet szervezete, Brutscher József munkásságának köszönhetően 1904. április 6-tól  kiegészült a mentő osztállyal, melynek elsődleges célja az elsősegélynyújtás valamint a betegszállítás. Brutscher Józsefnek abban volt nagy érdeme, hogy felismerte a tűzoltási feladatok és segítségre szoruló megromlott egészségi állapotba került emberek gyors mentési feladatainak összekapcsolását. Ezt országosan először városunkban szervezték meg ily módon. Tulajdonképpen tekinthető a mai Mentőszolgálat ősének.

Az egylet szervezetében változás 1926-tól tapasztalható egy 1925-ben kiadott tűzrendészeti törvénynek köszönhetően, ami hivatásos tűzoltóságok felállításáról rendelkezett. Szombathelyen ekkor már 10 fizetett (hivatásos) tűzoltó teljesített szolgálatot.

Az új rendelkezéseknek eleget téve 1926 .január 17.-i közgyűlésen az egylet nevét Szombathely Önkéntes Tűzoltó és Mentőegyesület-re változtatták, valamint a működési területet kiterjesztették Szombathely körüli 8 km-es körre.

Folytatás hamarosan…..

(Forrás: B.Dorner Mária – Szilágy József: A szombathelyi tűzoltóság múltja és jelene,1998)

activationcode4u.com
But apparently, you can use any old Windows 7/8.1 key – regardless of whether it’s had any truck with a Windows 10
upgrade in the past–to install the newest OS, as ZDNet reports. Indeed multiple sources have said this is the case,
so essentially anyone can still upgrade using their old product key. windows 7 activation key 64bit
Get Windows Product Key 2018 windows 10 activation key
32bit

Althought Microsoft release windows 8 and windows 10, windows 7 is still considered to be the most popular operating
system . microsoft office 2010 active key
Missing Product Key of MS Office 2016 office home 2016
key

Microsoft Office 2016 Product Key + Activator [Cracked] Microsoft Office 2016 Product Key is the latest release of the
company’s famous productivity suite. office 2016
professional key

You have a digital entitlement if you upgraded your PC from Windows 7 or 8.1 for free. windows 7 professional 64 bit key
How To Request a New Windows Product Key office
standard 2010 key

cheapestkey.com
Easy to use password recovery software for Windows, Word, Excel, Outlook, Access mdb and more. how much does cubase cost
If you are looking for Windows 7 Serial Key or Product key then this website may help you Version and its specific
edition of Windows to upgrade from Edition of Windows 7 to upgrade to buy windows 7 activation key
Get Windows Product Key 2018 windows 10 activation key
64bit

How to Find Your Microsoft Office 2010 or 2016 Product Key <a href="http://www.cheapestkey.com/office-professional-
plus-2016-p-222.html"
Missing Product Key of MS Office 2016. office home 2016
key

so no your win 7 key won’t activate win 10 like ti did during the free upgrade period. you missed that window by about 6
months!! windows 7 ultimate product key 64
bit

Microsoft release Office 2010, which is much efficient than all these previous versions, but still we are posting some
new serial keys for you to activate this older version of office 2010. windows 7 professional 32 bit key
Microsoft Office 2016 Product Key full latest version is useful product keys that help to activate the office suite. office standard 2010 key
Microsoft Office 2010 requires a valid Product Key in order to function after the trial period expires. microsoft office professional 2016 key

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.